Lengyelországban 2018-ban összeomolhat az egészségügyi ellátás - írja a tokfm.pl. A kórházakban, klinikákon osztályokat kell bezárni a szakemberhiány miatt. Azok, akik nem hagyták el az országot, a rossz munkakörülmények és az alacsony fizetések miatt egymás után mondják fel szerződéseiket. Elsősorban az orvosok távoznak, de az ápolónőkkel, a műtősökkel és az egyéb személyzettel is hatalmas gondok vannak.
Mindezek miatt tovább nőttek a várakozási idők a műtéteknél, illetve az egyszerű háziorvosi viziteknél is. A TOK FM rádió a megoldást keresve minden jelentősebb politikai erőt megszólaltatott. A mérsékelt jobboldali Polgári Platform ellenzéki párt képviselője, Joanna Mucha szerint az egészségügyben akkora a krízis, hogy pártok feletti összefogásra van szükség a kezeléséhez.
Az emberek egyszerűen meghalnak, mivel a politikusok nem tudnak megegyezni ebben a kérdésben - fogalmazott Mucha. Bírálta a kormányt és arra figyelmeztetett, hogy az év második felében a helyzet még rosszabb lesz. A párt szerint az egészségügyi minisztert le kell váltani.
Karol Karski, a kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) nevében azt mondta, hogy a kormány rengeteget tesz azért, hogy jobb legyen az egészségügy helyzete. Ezt bizonyítja a fiatal orvosok fizetésének emelése. Összességében 2015 óta 40 százalékkal nőtt a rezidensek és az állásban lévő idősebb orvosok fizetése.
A kormánypárttal szimpatizáló ellenzéki Kukiz15 párt szerint a közszféra más területeiről kell pénzt elvonni, mégpedig a létszám csökkentésével. A Nowoczesna (Modern) párt képviselője kevésbé radikálisan fogalmazott, úgy vélte, ha nem elég a pénz, akkor nem kellene annyit költeni a hadseregre.
A nyitókép forrása: Shutterstock.com
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba