A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy ezen belül az 52 országot érintő Egy övezet egy út programban az ázsiai ország pénzügyi ágazaton kívüli külföldi tőkekihelyezése 8,55 milliárd dollár volt augusztus végéig az idén.
A 2013-ban elindított kezdeményezés célja Ázsia, Afrika és Európa összekötése dollármilliárdos projektekkel, ami Peking szerint a globális fejlődés motorja lehetne a jövőben - írja az MTI.
A kínai kormány intézkedéssekkel próbálja lassítani a tőkekihelyezést, mert az további nyomást gyakorol a jüanra és csökkenti az ország devizatartalékát. (Kínának elege lett, felrázták a devizapiacot.)
Kína pénzügyi ágazaton kívüli külföldi tőkekihelyezése tavaly 44,1 százalékkal, 170,1 milliárd dollárra emelkedett.
A kereskedelmi minisztérium ugyancsak csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy Kínában a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) értéke 547,94 milliárd jüant (83,72 milliárd dollárt) tett ki az idei első nyolc hónapban, ami 0,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest.
A minisztérium adatai szerint augusztusban az FDI 9,1 százalékkal 62,52 milliárd jüanra nőtt éves összevetésben.
A tavalyi FDI 813,22 milliárd jüan volt, ami 4,1 százalékkal haladta meg a tavalyelőttit, amikor a bővülés nagyobb, 6,4 százalékos volt.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!