Az uniós büntetőintézkedések hatályát 2019. január 31-ig tolták ki, mivel - mint a tanácsi közleményben írták - Moszkva még mindig nem hajtotta végre az ukrán válság rendezését célzó minszki megállapodásokban foglaltakat.
A szankciók meghosszabbítását a tagországok állam- és kormányfőinek mindegyike jóváhagyta az Európai Unió előző heti csúcstalálkozóján - idézi az MTI.
Az EU legutóbb decemberben döntött arról, hogy hat hónappal, 2018. július 31-ig meghosszabbítja az orosz agresszió miatt életbe léptetett korlátozásokat.
Az Európai Unió 2014. júliusában döntött az ukrajnai konfliktussal összefüggésben arról, hogy szankciókat vezet be Oroszország ellen. Az intézkedések értelmében korlátozzák egyes orosz bankok és vállalatok hozzáférését az európai tőkepiachoz, valamint tiltják a fegyverek és a katonai jellegű végfelhasználásra szánt kettős rendeltetésű termékek, továbbá bizonyos energetikai technológia exportját Oroszországba.
A Nyugat szerint Moszkva a nemzetközi jogot megsértve csatolta el a Krím félszigetet Ukrajnától, és szakadár erőket támogat az ország keleti részében.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről