Donald Trump a saját közösségi oldalán azt mondta, Kína, szerinte nem meglepő módon, teljesen megszegte az Egyesült Államokkal kötött megállapodást. Hogy pontosan mire alapozta ezt a kijelentést Trump, hogy a május elején Svájcban megkötött megállapodást a kínaiak megszegték, azt egy szóval sem részletezte.
A megállapodás lényegében abban merült ki, hogy a két ország megállapodott a vámok mértékének csökkentését és folytatni fogják a kereskedelmi tárgyalásokat.
Jamieson Greer, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője egy interjúban azt sugallta, hogy Kína lassan haladt az erőfeszítéseivel, mondván, hogy a kormányzat nagy hangsúlyt fektetett a megállapodás kínai betartásának, illetve ebben az esetben be nem tartásának ellenőrzésére.
Greer felvetése szerint az egyik különös gondot a kritikus ásványi anyagok jelentik. Nem látták ugyanis, hogy ezek áramlani kezdtek volna, amit szerinte Kína tudatosan csinál – írja a Bloomberg.
Kína és USA megállapodása a hónap elején optimista hangulatba hozta a befektetőket, mivel fellélegeztek, hogy végre elkezdett Washington és Peking kiutat találni a vámháborúból. Azóta azonban ismét lángra kapott a feszültség.
Ebből még komoly baj lehet: Kína keményen bosszút állhat Amerikán
Kína külügyminisztere politikai indíttatásúnak nevezte Amerika döntését, miszerint kiutasítja diákjait az országból. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják