Keir Starmer brit kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök szerint globális gazdasági és biztonsági hatásai lehetnek a minap bejelentett amerikai importvámoknak.
Starmer és Macron a Downing Street tájékoztatása szerint szombat délután telefonos megbeszélést tartott. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője elmondta: a két vezető egyetértett abban, hogy
Kapcsolódó
a kereskedelmi háború senkinek nem áll érdekében, de semmilyen ellenlépést nem lehet kizárni.
A brit miniszterelnök és a francia államfő aggasztónak nevezte az amerikai vámintézkedések lehetséges globális gazdasági és biztonsági kihatásait, hangsúlyozva, hogy különösen a délkelet-ázsiai térségben kell ilyen hatásokkal számolni.
A munkáspárti brit miniszterelnök előző nap Anthony Albanese ausztrál és Giorgia Meloni olasz kormányfővel is tárgyalt az amerikai vámokról.
Ezeken a telefonos egyeztetéseken Keir Starmer a Downing Street beszámolója szerint leszögezte, hogy London válaszlépéseit a brit nemzeti érdekek diktálják majd, de hangsúlyozta azt is, hogy a brit kormány nyugodt ütemben folytatja e lépések előkészítését, és nem hoz rohanvást megtorló intézkedéseket.
Starmer, Albanese és Meloni egyetértett abban is, hogy a totális kereskedelmi háború rendkívüli károkat okozna, és ez nem állna érdekében senkinek.
Az egyeztetések előzményeként Donald Trump amerikai elnök a héten új viszonossági importvámokról szóló rendeletet írt alá, amelynek alapján az Egyesült Államok differenciált vámrendszert vezet be. A teljes importra vonatkozó 10 százalékos alapráta mellett az Európai Unióból érkező behozatalt például 20 százalékos, a kínai importot 34 százalékos - a korábban érvényesített vámokkal együtt 54 százalékos -, a Nagy-Britanniából vásárolt termékeket 10 százalékos amerikai vám terheli.
Az importált járművek külön kezelt egységes vámtarifája 25 százalék.
Trump bejelentése után a brit üzleti és kereskedelmi minisztérium 417 oldalas listát állított össze azokról az amerikai importtermékekről, amelyekre a brit kormány a hazai üzleti szektorral tartott négyhetes konzultáció után megtorló jellegű vámokat vethet ki, ha a Washingtonnal jelenleg is zajló tárgyalásokon nem sikerül megállapodást elérni a brit exportot sújtó új vámok visszavonásáról.
A listán lévő több tízezer amerikai termék között ugyanúgy szerepel a bourbon whiskey és a Tequila, mint a hús- és baromfikészítmények, gép- és járműipari részegységek, autógumik, építőipari, fém- és faipari cikkek, bőráruk, ruházati termékek, ipari és háztartási eszközök.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban