Eredetileg még hat város volt a pályázók között: Boston, Hamburg, Los Angeles, Róma, Párizs és Budapest. A jelentkezést követően az egyik amerikai (Boston), majd a német kandidáló, utána pedig az olasz főváros is visszalépett, végül Budapest sem vállalta a rendezést.
Utóbbi nem ok nélkül hátrált meg: a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtését követően 266 151 budapesti lakos szeretett volna népszavazást azzal kapcsolatban, rendezzen-e Magyarország 2024-ben olimpiát.
Gyorsan érkezett a válasz, sor sem kerülhetett a referendum lebonyolítására, mivel 2017 februárjában Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és Borkai Zsolt, a korábbi MOB-elnök úgy döntöttek, hogy az ország véglegesen visszalép a pályázattól. A két megmaradó fél mindeközben osztozkodott, így a mai napon a megegyezést már csak véglegesítik: 2024-ben Párizs, míg 2028-ban Los Angeles ad majd otthont a nyári játékoknak - írta a napilap.
Legközelebb sokkal jobban kell előkészíteni a magyar jelentkezést a játékokra - mondta a Népszavának Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke. Véleménye szerint legközelebb nem szabad kihagyni a lakosságot az előkészületekből: népszavazás nélkül nem szabad belevágni egy olimpiai kandidálásba.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat