A 19. szankciócsomag részeként az Európai Unió 47,60 dollárnál húzná meg az orosz nyersolaj árának felső határát. Ezt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Bizottság honlapján közzétett nyilatkozatában jelentette be.
Ez némi visszalépést jelent, hiszen a 18. csomagról szóló júniusi tárgyalásokkor az Európai Bizottság elnöke hordónként 45 dolláros limitre tett javaslatot.
Legutóbb hordónként 60 dollárban határozták meg ennek a felső határát. Az északi és balti országok már régóta követelik az árplafon felülvizsgálatát, hogy az tükrözze a piaci dinamikát.
Donald Trump amerikai elnök szeptember 18-án, Nagy-Britanniában tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy csak akkor kész új szankciókat bevezetni Oroszország ellen, ha Washington szövetségesei leállítják az orosz olaj vásárlását.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az előre felvett videóban azt is közölte:
meg akarják tiltani az orosz LNG importját.
Ugyan pontos dátumot nem mondott, Kaja Kallas, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője megerősítette, hogy a tiltás 2027. január elsejétől lépne életbe.
Ez annyiból újdonságnak számít, mivel a Bizottság júniusban bemutatott ütemtervében még 2028. január elsejét határozták meg céldátumnak.
A tiltástól függetlenül már csak nyolc uniós ország importál orosz LNG-t: Franciaország, Belgium, Hollandia, Görögország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia és Magyarország.
Az LNG-n túl az orosz árnyékflotta további 118 hajóját akarja szankcionálni, valamint teljes tranzakciós tiltást léptetne életbe a Rosznyefttel és a Gazpromnyefttel szemben, más vállalatok vagyonát pedig befagyasztaná. Von der Leyen hangsúlyozta, azokkal szemben is fellépnének, akik a szankciókat kikerülve üzletelnek Oroszországgal.
Ezen felül a pénzügyi szektorban is szankcionálná Oroszországot a Bizottság: bővítenék a szankcionált orosz és harmadik országbeli bankok listáját, emellett pedig korlátoznák az orosz szervezetek tevékenységét a kriptovalutapiacon, és akkor a technológiákkal kapcsolatban is exportkorlátozásokat vezetnének be, amiket az orosz a hadszíntéren használnak. Negyvenhét további céget pedig azért szankcionálnának, mert támogatják az orosz hadsereget. Ezenkívül az új szankciók keretében azt javasolják, hogy a befagyasztott orosz eszközöket Ukrajnának nyújtott hitelek biztosítására használják fel.
Trump lépése új helyzet elé állítja az orosz olaj vásárlóit
Donald Trump amerikai elnök lényegében azt a feltételt szabta az Oroszországgal szembeni nyomásgyakorlás folytatásául, ha az Egyesült Államok szövetségesei teljesen leállnak az orosz olajvásárlásokkal.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek