Borrell az EU-Ukrajna társulási megállapodás végrehajtását és a felek közötti együttműködés jelenlegi állását áttekintő ülést követően hangsúlyozta: a hétfői tanácskozás fő üzenete az egész világ számára az, hogy az Európai Unió megerősítette Ukrajna politikai és anyagi támogatását, és segíti az országot az európai integrációban - írja az MTI.
Oroszország terve az volt, hogy tönkre tegye és gyarmatosítsa Ukrajnát, a háború azonban közelebb hozta Ukrajnát az Európai Unióhoz. Az uniós tagjelölti státus elfogadásával Ukrajna még erősebben elkötelezte magát a szükséges reformok teljesítése mellett. Ha csak egyetlen kötelezettségvállalás nem teljesül, az egész folyamat késedelmet szenved - mondta Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Várhelyi Olivér, a szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos hangsúlyozta: az Ukrajna uniós tagjelölti státusával járó reformok, köztük a jogállamiság megerősítésére, a korrupció és a pénzmosás felszámolására, valamint a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására vonatkozó kötelezettségvállalások megvalósítása kulcsfontosságú.
Várhelyi Olivér új megállapodásokról számolt be
Az Európai Bizottság több ágazati megállapodást írt alá Ukrajnával együttműködésük további erősítése érdekében. Az EU egyebek mellett 500 millió eurós költségvetés-támogatási programot hagyott jóvá Ukrajna számára, ami hozzá fog járulni a háború miatti belső menekültek és az országba visszatérők lakhatásának és oktatásának biztosításához, valamint támogatni fogja az ukrán mezőgazdaságot is.
A felek megállapodást kötöttek arról, hogy az EU hozzáférhetővé teszi Ukrajna számára az uniós digitális programokat. Két további megállapodás pedig lehetővé teszi Ukrajnának, hogy korlátozás-mentesen részt vegyen az unió vám- és fiskális programjaiban - közölte az MTI szerint a magyar uniós biztos, majd hozzátette: Ukrajna jövője az Európai Unióban van.
Ukrán miniszterelnök: fegyverekre van szükség
Oroszország nem állítja le a háborút, Ukrajnának ezért további fegyverekre van szüksége, valamint további megszorító intézkedések bevezetésére az agresszorral szemben - mondta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a sajtótájékoztatón. Az ország uniós tagjelölti státusának megadása az EU szolidaritását bizonyítja, ami még eltökéltebbé tette az ukránokat a szükséges reformok megvalósítása mellett.
Ha Ukrajna magára marad a szabadságáért, a függetlenségéért, és a demokráciáért vívott harcában, az azt eredményezné, hogy Oroszország közelebb kerülne az Európai Unióhoz - figyelmeztetett az ukrán miniszterelnök.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)