Belgium Flandria tartományában – az állatjólétre hivatkozva – 2023 végére betiltják a libáknak és a kacsáknak a liba- és kacsamáj termelés alapját képező tömését, bár a termék egyes nyugat-európai országokban különösen kedvelt csemegének számít.
A Benelux államok és Franciaország fogyasztói számára a libamáj szinte nem hiányozhat a karácsonyi és ünnepi családi asztalról – írta meg az euractiv.com.
A régió utolsó üzeme meg sem várta az év végét, már januárban bezárt. Ben Weyts flamand állatjóléti miniszter azt mondta:
Ez a tevékenység a továbbiakban nem kívánatos Flandriában, de kompenzációt biztosítottunk. Így a cég méltó módon állíthatja le a tevékenységét
Ennek értelmében a flamand cég továbbra is forgalmazhat libamájat, de ezt Franciaországból vagy Belgium másik régiójából – Vallóniából – kell beszereznie.
Vallóniában a kényszeretetést még mindig körülbelül tíz termelő alkalmazza: ők Belgium fogyasztásának 5 százalékát, az EU termelésének 0,1 százalékát adják.
Az utóbbi időben azonban, az állatjólét fokozott előtérbe állításával több országban, illetve körzetben a termelés betiltását szorgalmazzák.
Azonban több európai ország (köztük Franciaország, Bulgária és Magyarország) továbbra is termeli ezt az ínyenc terméket.
A nyugat-európai fogyasztók képviselői közben élesen tiltakoznak a termelési kapacitások beszűkülése ellen, mivel szerintük ezzel az európai örökség is szegényebb lesz. A belga termelők nem is értik az "ellenük intézett támadást", amikor mindenkinek példát mutatnak az állatjólét terén – mondják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak