"Egyéb elfoglaltságai" miatt lemondta budapesti látogatását Jan Dziedziczak lengyel külügyminiszter-helyettes, aki március 14-15-én tartózkodott volna a magyar fővárosban és a nemzeti ünnep alkalmából rendezendő állami programokon is részt vett volna - írja az mno.hu az Rp.pl-re hivatkozva.
A lengyel lap emlékeztet: Varsó nagyot csalódhatott a magyar kormányban, illetve Orbán Viktorban, miután a magyar kormányfő (pártfegyelemre hivatkozva - a szerk.) Donald Tusk újrázását támogatta az Európai Tanács élén a legutóbbi brüsszeli uniós csúcson.
Beata Szydlo lengyel miniszterelnök ellenjelöltet indított Tusk ellen, Orbán pedig korábban azt mondta, nem áll Tusk mögé, ha Varsó sem támogatja - legalábbis ezt állította Jaroslaw Kaczynski a lengyel kormánypárt elnöke egy korábbi interjúban.
Kaczynski a szavazás után viszont úgy nyilatkozott: "csalódást okozott Orbán Viktor magatartása, de hatalmas volt a nyomás."
A lengyelek viszont nem bizonyultak ilyen elnézőnek és - egyebek mellett - leárulózták a magyar miniszterelnököt.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat