Bossert lemondását Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közleményben jelentette be.
Bossert elkötelezettségét a nemzetbiztonság és a kibertámadások elleni védelem iránt, valamint hangsúlyozta az Egyesült Államokat sújtó természeti katasztrófák idején végzett munkáját. "Az elnök köszöni a hazának tett szolgálatait" - fogalmazott a közleményben Huckabee Sanders.
A lemondást követő első kommentárok megjegyzik, hogy Bossert távozására egy nappal azt követően került sor, hogy hivatalba lépett John Bolton, az új nemzetbiztonsági tanácsadó. A 43 éves tanácsadó - aki korábban George W. Bush kormányzatában is dolgozott - nem jelezte távozási szándékát, sőt, a szokásos vasárnap délelőtti televíziós politikai vitaműsorokban ő volt az egyik főszereplő, négy műsornak is nyilatkozott az állítólagos szíriai vegyifegyver-támadásról.
A The New York Times című lap információi szerint Tom Bossert többször is túllépett hatáskörén, és kollégái szerint magasabb posztra törekedett, nemzetbiztonsági tanácsadó szeretett volna lenni.
Az új belbiztonsági tanácsadó várhatóan Rob Joyce lesz, aki a Nemzetbiztonsági Tanács kibervédelemmel foglalkozó munkatársa.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el