Megérkezett a nap legjobban várt makrogazdasági adata, a piaci szereplők azt találgatták, csökkent-e februárban az infláció az előző hónapban mérthez értékhez képest. Januárban 3 százalék volt a fogyasztói árak növekedése éves alapon, februárra ennél valamivel alacsonyabb, 2,9 százalék volt a prognózis.
Ezek a tényadatok: pozitív meglepetés született, az árindex csak 2,8 százalékos változást mutat, a maginfláció is jobb a vártnál: 3,1 százalék (3,2 volt a várakozás).
Havi alapon 0,2 százalék volt az infláció az Egyesült Államokban.
A februári inflációs adatot kiemelt figyelem övezte. Elsősorban azért, hogy megmutatkoztak-e abban a kínai importra kivetett 10 százalékos vámtarifa árfelhajtó hatása, vagy annak az első jelei.
Az adat egyértelműen pozitív, kedvező a Fed szempontjából is. A hírre kilőtt az euró, a dollár lefordult, az amerikai határidős tőzsdeindexek pedig felíveltek. A forint is erősödhet az adatok láttán.
A friss adat ismeretében az elemzői konszenzus úgy módosult, hogy az év végéig összesen 75 bázispontos kamatcsökkentésre lehet számítani a Fedtől. Elemzők szerint a 2,8 százalékos adat csak úgy jöhetett össze, hogy a vámintézkedések hatása egyelőre nem mutatkozott meg a fogyasztói árakban.
A tojásárak továbbra durva felfutást mutatnak, az átlagár 59 százalékkal volt magasabb februárban, mint egy éve.
Az elmúlt 12 hónap során nagymértékben drágultak a gépjármű-biztosítások (11,1 százalék), az orvosi ellátás (2,9 százalék), és az oktatási költségek (3,7 százalék).
Az adat láttán az amerikai hozamoknak esniük illene, de egyelőre kivárás látszik, mert ma még lesz egy 10 éves aukció, holnap pedig 30 éves futamidejű állampapírokat dob piacra a kincstár.
Ráadásul a mai nap folyamán lesz egy 10 éves aukció, holnap pedig 30 éves kötvényeket kell megemésztenünk. A 10 éves hozam 4,32 százalék körül van, ami megfelel az adatközlés előtti szintnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram