Japán, Kanada, Új-Zéland, Szingapúr és Mexikó után Ausztrália a részes tagállamok közül hatodikként iktatta törvénybe a cikkelyezte be az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség (CPTPP) névre hallgató megállapodást, amelynek keretében december 30-án indítják el a vámtarifák csökkentésének első hullámát, majd január 1-jén pedig a következőt.
A szerződés letéteményese, Új-Zéland kereskedelmi minisztere azt reméli, hogy a maradék öt ország, Brunei, Chile, Malajzia, Peru és Vietnam törvényhozása is hamarosan ratifikálja az egyezményt.
Kapcsolódó
A 11 országban mintegy 500 millió ember él, a világ bruttó hazai termékének több mint 13 százalékát termelik meg, évente 10 ezer milliárd dollár értékben.
Előzménye a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevet viselő szabadkereskedelmi egyezmény volt, amelynek az említett országok mellett tizenkettedikként az Egyesült Államok is tagja lett volna.
Donald Trump amerikai elnök azonban, választási ígéretéhez híven, 2017 januárjában, első munkahetének első napján aláírta azt a rendeletet, amelynek alapján az Egyesült Államok kilépett a TPP-ből. A növekvő kínai befolyás ellensúlyának szánt megállapodást - hosszú évekig tartó tárgyalások után - 2016. február 4-én Aucklandban írta alá az ázsiai-csendes-óceáni térség 12 állama, amelyek együttesen a világgazdaság 40 százalékát képviselik.
A maradék 11 ország képviselői idén március 8-án parafálták az Egyesült Államok nélküli csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezet fenntartásáról szóló megállapodást.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon