A tárcavezető Honoluluban tett látogatása során - amelyen dél-koreai és japán hivatali partnereivel egyeztetett Észak-Korea ügyében - leszögezte, hogy Moszkva előtt mindazonáltal továbbra is nyitva a feszültség csökkentéséhez vezető diplomáciai út.
Az Egyesült Államok szövetségesei - egyebek között Nagy-Britannia, Dánia, Hollandia és Lettország - egymás után szólítják fel állampolgáraikat Ukrajna elhagyására. Ausztrália és Új-Zéland szombaton arra figyelmeztették az országban tartózkodó állampolgáraikat, hogy távozzanak a térségből.
Ausztrália emellett bejelentette azt is, hogy átmenetileg felfüggesztik az ország kijevi nagykövetségének működését, és hazahívták az ott dolgozókat. Canberra a döntést a romló biztonsági helyzettel indokolta.
Magyarországon is az a konzuli szolgálat álláspontja, hogy mindenki halassza el ukrajnai utazását a háborús veszélyek miatt.
Kelet-Ukrajnában 2014 márciusa óta dúl kisebb-nagyobb intenzitással fegyveres konfliktus a Moszkva-barát szakadárok és az ukrán hadsereg között. A Nyugat azzal vádolja Oroszországot, hogy több mint százezer katonát vonultatott fel az ukrán határon invázióra készülve. Moszkva tagadja, hogy meg akarná támadni nyugati szomszédját. Az Egyesült Államok közölte szövetségeseivel, hogy értesülései szerint Oroszország a következő napokban offenzívát indíthat Ukrajna ellen.
A helyzet kiéleződése miatt folyamatosak a magas szintű diplomáciai egyeztetések a kérdésben. Szombaton telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök és amerikai hivatali partnere, Joe Biden is. A beszélgetés során az amerikai elnök jelezte: Washington kész folytatni a diplomáciai párbeszédet, ugyanakkor "más forgatókönyvekre is felkészült". Ugyancsak szombaton Szergej Lavrov orosz külügyminiszter amerikai kollégájával, Antony Blinkennel egyeztetett telefonon. Emellett Emmanuel Macron francia államfő Putyinnal, Bidennel, Olaf Scholz német kancellárral, illetve Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélést.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok