A phenjani külügyminisztérium erről szóló közleménye péntek este jelent meg, olyan pillanatban, amikor Washington és Szöul között vita van arról, hogy milyen szankciókat alkalmazzanak, hogyan gyakoroljanak még nyomást Észak-Koreára, ha el akarják érni, hogy felhagyjon nukleáris programjával - írta az MTI-re hivatkozva a Portfolio.
A közleményben arról nem volt szó, hogy Phenjan félbe akarná szakítani a nukleáris kérdésekről szóló tárgyalássorozatát az Egyesült Államokkal, de azzal vádolta Washingtont, hogy tönkreteszi a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök júniusi szingapúri találkozójának eredményeit. Akkor kölcsönös vállalásokat tettek egymásnak a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése érdekében.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy pénteki tévéinterjújában közölte, hogy a jövő héten találkozik észak-koreai hivatali partnerével, Kim Jong Csollal. Az AP hírügynökség szerint a találkozón valószínűleg arra próbálja meg rávenni Phenjant, hogy haladjon gyorsabban atomfegyverei leszerelésével, valamint előkészítik Kim Dzsong Un és Trump újabb találkozóját. Pompeo arról nem szólt, hogy a találkozó hol és mikor lesz.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt van Hadházy Ákos felmérése: ennyien szavaznának az új pártjára