A héten megjelent frissített tanulmányok a vállalat szerint megerősítik azt a feltételezésüket, hogy a Fourmile keretében kivételesen magas minőséget, hosszú bányászati élettartamot, valamint a Newmonttal közös Nevada Gold Mines vállalkozás révén meglévő infrastruktúrához való hozzáférést ötvöz.
A Mining azt írja, a legfrissebb erőforrás-becslés alapján a mért és feltárt kategóriában 1,4 millió uncia, a feltételezett kategóriában pedig 6,4 millió uncia arany található, a feltárások alapján pedig tovább 15 millió uncia arany is feltérképezhető.
A Barrick 2026-ban tervezi megkezdeni a föld alatti fejlesztést, továbbá egy kiterjesztetett fúrási programot, amelynek célja, hogy átalakítsa az erőforrásokat és tovább bővítse a lelőhelyet.
A vállalat várhatóan több mint 25 évig fogja a bányát üzemeltetni, és évente 600-700 ezer uncia aranyat termel ki.
A Barrick részvényei kedden 0,7 százalékos csökkenéssel, 28,84 dolláros áron zárták a kereskedést New Yorkban, ami 49,2 milliárd dolláros piaci kapitalizációt jelent a vállalat számára.
Minden magyarra jut 11,5 grammnyi arany
Egy főre számítva a magyar aranytartalék a 12. legnagyobb készlet a világon, a közép-kelet-európai térségben pedig az első helyen van. Az év elején még 2700 dollár volt egy uncia arany ára, de azóta 25 százalékot erősödött dollárban számítva, és várhatóan folytatódik ez a trend.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol