Közel 40 százalékkal nőtt az iPhone-ok eladása Kínában májusban az egy évvel korábbihoz képest a CAICT pénteken nyilvánosságra hozott adatai szerint.
A piackutató szerint májusban 1,425 millióval, 5,028 millióra nőtt a külföldi márkájú telefonok szállítása az egy évvel korábbihoz képest.
A Reuters emlékeztet, hogy a bővülés azután következett be, hogy az Apple eladásai az elmúlt hónapokban kifejezetten rosszul alakultak Kínában.
Az amerikai techcég akár 2300 jüant (nagyjából 110 ezer forint) is elérő kedvezményekkel igyekezett kezelni a helyzetet, amely a friss adatok szerint sikeres volt.
Az Apple előbb februárban, majd májusban is csökkentette az árait.
Áprilisban a növekedés üteme éves szinten 52 százalékra ugrott, amely 2023 első két hónapjához képest jelentős előrelépés, amikor a vállalat 37 százalékos árbevétel-visszaesést tapasztalt.
A CAICT adatai szerint májusban összesen 30,33 millió telefon fogyott Kínában, ami 16,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Nagy dobásra készül az Apple, érdemes lesz figyelni az iPhone-okat
Nagy bejelentéseket tett a techóriás az éves fejlesztői bemutatóján. Közben Elon Musk betiltaná a cégeinél az iPhone használatát a biztonsági kérdések miatt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak