A várt 165 ezerrel szemben csak 142 ezerrel nőtt augusztusban a nem-mezőgazdasági szektorokban az össz-foglalkoztatottság. A munkanélküliségi ráta 4,2 százalék lett, ez megfelelt a konszenzusnak. Az átlagos órabér az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal, éves összevetésben pedig 3,8 százalékkal nőtt, ami felülmúlta a várakozásokat.
Az adatok közzététele után maradt a bizonytalanság, hogy a munkaerőpiac állapota alapján a Federal Reserve 25 vagy 50 bázispontos kamatcsökkentést hajt végre szeptember 18-án. Mindenesetre sem a 4,2 százalékos munkanélküliség, sem pedig a 142 ezerrel bővülő foglalkoztatottság nem utal recessziós veszélyre. A héten megjelent feldolgozóipari és szolgáltatóipari ISM indexek is inkább lassú növekedést jeleznek, semmiképp sem recessziót.
Mindenesetre az, hogy a vártnál valamivel kevesebb munkahelyet teremtett az amerikai gazdaság a múlt hónapban, egyértelmű jele a munkaerőpiac lassulásának.
Mindent egybevetve a munkaerő iránti kereslet fokozatosan gyengül, de nem jellemzők masszív leépítések.
Ágazati bontásban élen járt az építőipar, 34 ezer új munkahely létrehozásával, de jelentős bővülést regisztrált az egészségügy 31 ezer fővel. A nagy vesztes a feldolgozóipar, ahol 24 ezerrel kevesebben dolgoznak.
A Fednek most a kockázatokat kell mérlegelni és dönteni a 25 vagy az 50 bázispont között. Egy nagyobb kamatvágás felélesztheti az inflációt, a kisebb monetáris lazítás viszont még életben tarthatja a recessziós félelmeket.
A piaci reakciók egyelőre nem jelentősek:
- az euró-forint 394,8-ról visszakorrigált 394,1-ig (hogy mi mozgatja most a magyar deviza árfolyamát, arról itt írtunk)
- a dollár előbb gyengült, majd visszakorrigált az euró-dollár keresztárfolyam a péntek délelőtti 1,11-re
- a magyar tőzsdeindex minimális emelkedést mutatott az amerikai adat publikálása után
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek