Ukrajnában a novemberi infláció 13,6 százalék volt az októberi 14,6 százalék után, meghaladta a jegybank által várt 12,2 százalékot.
Ukrajnában az infláció átlagosan évente 35,77 százalék volt 1995 és 2016 között. Csúcson 1995 szeptemberében állt, 530,30 százalékkal, a mélypontja 2012 júniusában volt, akkor az árak éves összevetésben 1,20 százalékkal csökkentek.
Az ukrán központi bank 2015 márciusában az addigi 19,5 százalékról 30 százalékra emelte az alapkamatot. Tavaly az alapkamat az év végéig 14 százalékra csökkent, miközben a fogyasztói áremelkedés a 2015. végi 43 százalékról tavaly decemberre 12 százalékra mérséklődött.
Az ukrán központi bank idén áprilisban az addigi 14 százalékról 13 százalékra, májusban 12,5 százalékra csökkentette az alapkamatot. A jegybank októberben azonban kamatot emelt, 13,5 százalékra, ami péntektől 14,5 százalékra változik.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért