Szerdán közzétett prognózisukban az ADB elemzői azt valószínűsítették, hogy a tavalyi 5,9 százalék után idén 5,7 százalékra, jövőre pedig 5,6 százalékra csökken az ázsiai-csendes-óceáni térség 45 országát tömörítő régió gazdasági növekedésének üteme. Az iparilag fejlett Hongkongot, Kínát, Dél-Koreát, Szingapúrt és Tajvant kivéve a régió maradék negyven országában tavaly 6,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), idén várhatóan 6,2 százalékra, jövőre pedig 6,1 százalékra mérséklődik a növekedés mértéke.
Legutóbb, tavaly decemberben az ADB még azzal számolt, hogy 2018-ban 6 százalékkal, 2019-ben pedig 5,8 százalékkal nő a GDP a 45 országban.
Kapcsolódó
"A növekedés összességében stabil marad, a régió legtöbb országában a hazai fogyasztás erős marad vagy bővül, ami enyhíti az export lassulásának hatását" - mutatott rá Szavada Jaszuzuki, az ADB főközgazdásza, hozzátéve ugyanakkor, hogy a kilátásokat övező bizonytalanságok továbbra is jelentősek.
A legnagyobb kockázatot az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus jelenti, az elhúzódó tárgyalások tovább fokozzák a világgazdasági bizonytalanságokat. Veszélyt jelent a pénzpiacok változékonysága, valamint az is, hogy esetleg gyorsan lassul a gazdasági növekedés a fejlett országokban és Kínában.
Az ADB arra számít, hogy az idén az Egyesült Államok, az Európai Unió és Japán gazdasága együttesen 1,9 százalékkal bővül, jövőre pedig 1,6 százalékra lassul az ütem, mivel az Egyesült Államokban szigorítják a fiskális és a monetáris feltételeket, Nagy-Britannia megállapodás nélkül léphet ki az Európai Unióból és elhúzódhat az amerikai-kínai kereskedelmi vita.
A régiók közül a legerősebb ütemben ismét Dél-Ázsia gazdasága bővülhet, idén 6,8 százalékkal, jövőre pedig 6,9 százalékkal. Délkelet-Ázsiában idén 4,9 százalékkal, jövőre pedig 5 százalékkal, Kelet-Ázsiában 5,7, illetve 5,5 százalékkal, míg Közép-Ázsiában mindkét évben 4,2 százalékkal nőhet a hazai össztermék.
Kínában a tavalyi 6,6 százalékos gazdasági növekedés után az idei évre 6,3 százalékos, a jövő évre pedig 6,1 százalékos bővülést várnak az elemzők. Indiában viszont a tavalyi 7 százalékról idén 7,2 százalékra, jövőre pedig 7,3 százalékra gyorsulhat a GDP-növekedés üteme.
Alacsony marad az infláció a fejlődő ázsiai országokban. A stabil élelmiszer- és üzemanyagáraknak köszönhetően 2019-ben és 2020-ban is 2,5 százalékra várható a pénzromlás üteme. Bár a feltörekvő ázsiai országok devizái a tavalyi év második felében némiképp erősödtek, az árfolyamok változékonysága problémát jelenthet különösen azokban az országokban, amelyek adóssága amerikai dollárban denominált kötvényekben fekszik. A szigorúbb külső finanszírozási feltételek hatását tompíthatja a megfelelő monetáris és makroprudenciális politika, a regionális politikai párbeszéd és a hazai tőkepiacok erősítése.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól