"A nemzeti egység, a területi épség, az intézményrendszer, a gazdaság, a külpolitika, röviden államiságunk minden eleme heves támadás alatt áll" - írja a hvg.hu az MTI nyomán.
"A terrorszervezetek csupán látható megnyilvánulásai és eszközei ennek a harcnak. Mi lényegében az e szervezetek mögött álló erők ellen küzdünk" - magyarázta, de nem tette világossá, milyen erőkről van szó. A július 15-i sikertelen puccskísérletet Erdogan a köztársaság történelmében tapasztalt "legocsmányabb terrortámadásának" minősítette. "Törökországnak sikerült e katasztrófát követően feltámadnia és újrakezdenie". Erdogan az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok mozgalmát teszi felelőssé az erőszakos hatalomátvételi kísérlet kiterveléséért. Azóta több mint 40 ezer embert tartóztattak le a török hatóságok, és tízezreket bocsátottak el a közszolgálatból.
A török elnök újévi köszöntőjében kiemelte, hogy az állami intézmények "megtisztításán" túl "ezeket a ráksejteket" a társadalmi berendezkedés minden szintjén ki fogják irtani. Az államfő szerint hosszadalmasnak ígérkezik ez a harc. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a török nemzet akarata elég erős lesz ehhez. Bízik abban, hogy 2017 Törökországnak, a térségnek és a világnak is biztonságot, békét, boldogságot és jólétet hoz majd.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot