Kirby ezt kérdésre válaszolva jelentette ki, amely azt firtatta, hogy vajon Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter ellenségének tekinti-e Oroszországot. Hagel egy, a nap folyamán korábban elhangzott beszédében kijelentette, hogy a NATO-nak "készen kell állnia arra, hogy újrafontolja Oroszországhoz fűződő viszonyát".
Nincs okunk rá, hogy ellenségnek tekintsük Oroszországot, hacsak nem nyilvánítja magát annak, és azt kell mondanom, hogy az út, amelyet Ukrajnában választott, bizonyosan nem vezet jó irányba - mondta a Pentagon szóvivője.
A NATO amerikai főtitkár-helyettese, Alexander Vershbow a témával kapcsolatban csütörtökön erélyesebb hangnemet ütött meg .Az oroszok világosan ellenségnek nyilvánították a NATO-t, ezért el kell kezdenünk úgy tekinteni Oroszországra, mint amely nem partnerünk többé, inkább ellenségünk, mint partnerünk - mondta Vershbow.
Kirby ellentengernagy szerint az Obama-kormányzaton belül nem folynak komoly viták az európai amerikai katonai jelenlét tartós növeléséről. Elmondta, hogy az Egyesült Államok kis létszámú harci egységeket küldött Lengyelországban és más NATO-államokban tartott hadgyakorlatokra, és Washingtonban egyéb lépéseket is mérlegelnek a szövetségesek biztosítására.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Itt a kormány ajándéka Budapestnek: folytatódhat a Déli körvasút építése
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter