Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke megtartotta szokásos beszédét az évente megrendezett Jackson Hole-ban rendezett konferencián. A jegybankelnök még mindig gondterheltnek tűnt az infláció miatt, pedig az igen szépen csökkent: júniusban 3 százalék volt, miközben a maginfláció még 4 százalék fölötti értéket mutatott.
Hangsúlyozta, hogy a Fed csak akkor lesz nyugodt, ha már látszik, hogy fenntarthatóan elérik a 2 százalékos jegybanki inflációs célt, vagyis addig nem gondolkoznak kamatcsökkentésen, sőt, ha szükségesnek ítélik, még emelnek is. Pont az aggasztja, aminek minden más ország vezetői és jegybankelnökei örülnének: a közel 2,5 százalékos gazdasági növekedés, ami szerinte gátolhatja az infláció további csökkentését.
A következő hónapokra Powell adatvezérelt monetáris politikát ígért: gondosan fogják mérlegelni, hogy a túlzott szigorúsággal ne törjék meg a gazdaság lendületét, ugyanakkor egy esetlegesen elhamarkodott lazítással ne engedjenek újra utat az inflációs folyamatoknak. Ezek alapján vélelmezhető, hogy hosszú ideig magasan tarthatja a kamatszintet a Fed, de ha az infláció erős csökkenése mellett a gazdaság lendülete is megtörne, hamarabb kezdenek lazítani. A dollár kissé erősödött az euróhoz képest a beszéd után, de nem haladta meg a korábbi napközbeni legerősebb szintet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz