A felmérés résztvevőinek 62 százaléka azt mondta, hogy elégedett a centrista Macronnal, aki ezzel hajszállal megelőzte elődjét, Francois Hollande szocialista politikust - írja az inforadio.hu az MTI-re hivatkozva.
Hollande-dal a lakosság 61 százaléka volt elégedett 2012 májusában, mandátuma kezdetén. Ugyanakkor Macronnak nem sikerült túlszárnyalnia Nicolas Sarkozy konzervatív államfőt, akit a franciák 65 százaléka támogatott 2007 májusában. Jacques Chirac-kal a lakosság 59 százaléka volt megelégedve 1995-ben, míg 2002-es újraválasztásakor 51 százalékon állt a népszerűsége.
Kapcsolódó
Macron mérsékelten konzervatív kormányfőjével, Edouard Philippe-pel a nyilatkozók 55 százaléka elégedett, 24 százaléka pedig nem. A megkérdezettek 21 százaléka azt mondta, nincs abban a helyzetben, hogy értékelje az alig ismert miniszterelnököt. Összehasonlításképpen: Bernard Cazeneuve kormányfő a franciák 51 százalékának támogatását élvezte 2016 decemberében, mandátuma kezdetén, míg Manuel Valls-szal 58 százalék volt elégedett 2014 áprilisában, Jean-Marc Ayrault-val 65 százalék 2012 májusában, Francois Fillonnal pedig 62 százalék 2007 májusában.
Az Ifop felméréséhez 973 nagykorú francia állampolgárt kérdeztek meg telefonon május 19-én és 20-án.
Ezek a számok ellentmondanak az Elabe csütörtökön közzétett eredményeinek, amelyek szerint a szavazóknak csak 45 százaléka bízik abban, hogy a centrista Macron képes megoldást találni Franciaország problémáira, Philippe-et pedig pusztán 36 százalék találja kellően rátermettnek a feladatra.
Az européer Macron kétharmados többséggel nyerte meg az elnökválasztást a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetőjével, Marine Le Pennel szemben. Az új elnök átfogó reformokat ígért az Európai Unió átalakítására.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat