Névtelenül nyilatkozó tisztségviselők arról számoltak be, hogy a Jean-Claude Juncker vezette testület október végén lejáró mandátumának mindössze néhány hónapos meghosszabbításáról lehet szó.
Az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia a bizottság új elnökét és a szervezet tagjait, és amennyiben a szigetország részt vesz a májusi választásokon, majd később kilép az EU-ból, akkor a kinevezés nem tükrözné a brit képviselők távozásával megváltozó hatalmi egyensúlyt, ami legitimitási kérdéseket vethetne fel.
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke a nap folyamán kiemelte, nem lát okot a megbízatás kiterjesztésére. Szakértők ugyanakkor rámutattak, hogy ő a szociáldemokraták csúcsjelöltje, és a brit EP-részvétel épp ezt a frakciót erősítheti meg leginkább.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket