A kereskedelmi szálláshelyek az országosan mért 13 millió vendégéjszakával 2020-ban az előző évi forgalom 42 százalékát bonyolították le, ebből a külföldiek által eltöltött 3,6 millió vendégéjszaka csak a 2019-es forgalom 23 százaléka volt, miközben a hazai vendégek is csak az előző évi forgalmuk 60 százalékát produkálták a 9,5 millió vendégéjszakával - idézi a KSH adatait a balatontipp.hu.
A legérdekesebb eredményt a balatonfüredi kereskedelmi szálláshelyek hozták. A korábban 8. helyen végző város azzal tudta megszerezni az országos első helyet, hogy 40-80 százalékos forgalomcsökkenéssel szemben csak 33 százalékos veszteséget szenvedtek el szálláshelyei. A hazai vendégeket nézve csak 13 százalékos volt a veszteségük, és a külföldieknél elszenvedett 69 százalékos visszaeséssel is inkább a jobbakhoz tartoztak az országos összevetésben.
Kapcsolódó
A második helyen Hajdúszoboszló áll, a harmadikon Budapest 5. kerülete és az első tízbe csak három fővárosi kerület tudott bekerülni.
Ebben nagyrészt az játszott szerepet, hogy a külföldi turizmus gyakorlatilag lenullázódott, a belföldiek tartották életben a szektort.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról