A telek ára 820 millió forint volt, amelyet 100 millió forint saját forrásból és 720 millió forint hosszú távú fejlesztési hitelből fizettek ki. Az évi 1,2 százalékos, kedvező kamatozású hitel felvételét a kormány a napokban hagyta jóvá.
A most megvásárolt ingatlan melletti területen is parkosít a város. A Balatonfüredi Horgászegyesület tulajdonában álló 5100 négyzetméteres ingatlant valamint az állami tulajdonban lévő, a Szívkórház vagyonkezelésében álló, Brázay strandként ismert, mintegy 6100 négyzetméteres területet összenyitja az önkormányzat.
Kapcsolódó
Az említett telekalakítással és az újonnan megvásárolt területtel, a két városi strand között egy jelentős partszakasz válik bárki számára nyitottá - írja az önkormányzat.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró