A keddi tőzsdei kereskedés kezdetén az Apple Inc. piaci értéke először haladta meg a 4 ezer milliárd dollárt, részben az új iPhone modellek iránti erős kereslet hatására, ami fölhajtotta a cég részvényének árfolyamát.
Az Apple lett a harmadik jelentős technológiai vállalat, amely átlépte ezt a határt. Korábban csak az Nvidia Corp. és a Microsoft Corp. érte el ezt a szintet, de csak az Nvidia tudott a 4 ezer milliárd dolláros határ fölött maradni, 4650 milliárd dolláros piaci kapitalizációval, míg a Microsoft piaci értéke 3950 milliárd dollárra esett vissza.
Az Apple sem tudott sokáig 4 ezer milliárd dollár fölött mozogni, csaknem egy órával a keddi kereskedés kezdete után piaci tőkeértéke már csak 3988 milliárd dollár volt, részvényára 0,11 százalékos gyengüléssel, 268,51 dolláron állt.
Az Apple október 30-án ismerteti negyedéves eredményeit.
A Reuters emlékeztet, hogy az amerikai kormány közel egy hónapja leállt, ami miatt a kulcsfontosságú gazdasági adatok közzététele késik, és a kereskedőknek a magánbefektetők közleményeire és a vállalati bejelentésekre kell hagyatkozniuk.
Iszonyú számokat hozott az Apple, így élték túl a vámháborút
A várakozásokat felülmúlva, éves szinten 10 százalékot megközelítő növekedéssel, 94,04 milliárd dolláros árbevétellel zárta a júniusban véget ért három hónapot a cupertinoi cég. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le