Bár Ukrajna továbbra is jelentős globális terménybeszállító, a háború kezdete óta tartó termeléscsökkenés miatt kukorica-, búza- és napraforgóolaj-készletei alaposan megcsappantak. Emellett Oroszország is fokozta a közelmúltban a Fekete-tengeren közlekedő teherhajói elleni támadásokat, és még az idei aszály is hátráltatta a régió mezőgazdasági termelőit. Mindez összességében igen nehéz helyzetbe hozta az ukrán agráriumot.
Az ország számára ezért létfontosságú, hogy biztonságosan hozzáférjen a termőföldekhez –mutatott rá összeállításában a Bloomberg.
Szakértők szerint Ukrajna aknamentesítéséhez még igen sok időre lesz szükség, ugyanis hatalmas területről van szó.
Az invázió kezdetén több mint 174 ezer négyzetkilométernyi területet borítottak robbanóaknák, ami nagyobb, mint egész Görögország. Az aknamentesítéseknek köszönhetően azonban mostanra a földek mintegy 20 százaléka újra használhatóvá vált.
Az aknamentesítés fontosságát jelzi, hogy már egy hektárnyi terület megtisztítása is négy tonna gabonát eredményezhet, és például az egész mikolajivi régió aknamentesítésével 3 millió tonna gabonát lehetne termelni. Ez a mennyiség Ukrajna teljes októberi gabonaexportjának felel meg.
Ukrajna időközben komoly nemzetközi segítséget kapott az aknamentesítéshez. Az egyik legnagyobb támogatója, a Howard G. Buffett Alapítvány technológiai megoldásokat, többek között gépeket biztosított számára.
A tapasztalt gazdálkodó Howard G. Buffett, a tőzsdeguru Warren Buffett fia elmondta: mérnökökkel együtt dolgozott azon, hogy a buldózereket és a traktorokat olyan berendezésekké alakítsák át, amelyeket a földek megtisztítására lehet használni.
Az alapítvány mellett olyan vállalatok, mint a Deere, a Caterpillar, a Kinze Manufacturing, sőt, még az Illinois állambeli rendőrség tűzszerészei is közreműködtek az aknamentesítésben.
Kanada, Svájc, Németország és Japán összesen mintegy 1 milliárd dollárnyi segélyt adományozott a programra.
Japán egyébként Ukrajna egyik legnagyobb nem katonai jellegű pénzügyi segélyezője. Denys Smihal ukrán miniszterelnök szerint az év végére az ukrajnai aknamentesítő gépek egyharmada japán gyártmányú lesz.
Buffett szerint Ukrajnának még így is több technológiára és gépre van szüksége, mivel az aknaszennyezés még évtizedekig problémát jelenthet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége