A szélturbina technológia rohamos fejlődésének köszönhetően egyre hatékonyabb a szélerőművek tiszta energia termelése, és így egyre nagyobb a várható megtérülés is.
A szomszédos országok közül Ausztria – domborzati viszonyainak is köszönhetően – aktívan támogatja a szélerőművek telepítését, és az utóbbi időben több szélturbina létesítést könnyítő jogszabályt fogadtak el.
Magyarországon azonban 10 éve nem épült új szélerőmű és csupán 3-4 százalékra tehető a szélenergia részaránya a villamosenergia-termelésben.
Ennek oka a szigorú szabályozás, ami a gyakorlatban lehetetlenné teszi telepítésüket a Deloitte Legal ügyvédi iroda szerint.
Jelenlegi korlátozások
A szélerőművek telepítését kezdetben elsősorban a 33/2009. (VI. 30.) KHEM miniszteri rendelet szabályozta. A rendeletben meghatározott feltételek szerint meghirdetett pályázat útján lehetett szélerőműveket létesíteni. A 277/2016. (IX. 15.) Kormányrendelet azonban a szélerőművek létesítéséhez számos további olyan műszaki feltételt támasztott, melyeknek a szélturbinák vagy nem tudnak műszakilag megfelelni, vagy ha meg is felelnek, a befektetés más európai országhoz képest számottevően kisebb megtérülést ígérne.
A rendelet kimondja, hogy a beépítésre szánt területen és beépítésre szánt terület határától számított 12 kilométeren belül szélerőmű nem helyezhető el.
Ellehetetleníti a jogszabály a szélerőműépítést
Figyelembevéve a hazai településszerkezeti rendszert, önmagában ez a szabály érdemben kizárja szélerőmű létesítésre alkalmas helyszín megtalálását. Ezt azonban tovább erősíti, hogy a szélerőmű elhelyezésére szolgáló ingatlan telekhatárától számított 1 kilométeren belül elhelyezkedő valamennyi ingatlan tulajdonosának előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
A két rendelkezés együtt kizárja szélerőmű létesítéséhez egyébként a szélviszonyok miatt megfelelő ingatlan megtalálásának lehetőségét.
A szabályozás továbbá kimondja, hogy a szélturbina magassága nem haladhatja meg a 100 métert, mely nagyon alacsony magasságkorlátozásnak számít figyelembe véve a modern szélturbinák magasságát. Ha ehhez hozzánézzük, hogy a szélerőművek teljesítménye nem haladhatja meg a 2 megawatt kapacitást a legnagyobb gyártóknak alig van olyan szélturbinája, ami megfelel az előírásoknak. Mindemellett a szélturbinák kerületi (lapátvég) sebessége, talajtól való távolsága, valamint a zajterhelése is korlátozott.
A villamosenergiáról szóló 2007. évi LXXXVI. Törvény 2016. december 22-én hatályba lépő módosítása értelmében a kormány rendeletben határozhatja meg az adott naptári évre vonatkozóan a szélerőművek építésére és használatbavételére kiadható hatósági engedélyek számát és az engedélyezhető szélerőművek teljesítményét, mely a 454/2016. (XII. 19.) rendeletnek megfelelően 0 megawatt volt.
Rossz hír a szélenergia pártolóinak: a kormány továbbra is elsősorban napenergiában gondolkodik
Palkovics László ipari miniszter török hírügynökség által közölt augusztusi nyilatkozatának egyik félmondata alapján a magyar lapok arról írtak, hogy fordulat jöhet és a kormány ismét engedélyezheti a szélerőművek telepítését Magyarországon. Tordai Bence képviselői kérdésére adott TIM-válaszból azonban az derül ki, hogy a kormány továbbra is „elsősorban a naperőművek használatát és fejlesztését tartja indokoltnak és célszerűnek”. Bővebben>>>Lehetséges enyhítések
A korlátozás kimondott indoka a szélerőművek tájképre, zajszennyezésre, valamint környezetvédelemre (madárvédelemre) gyakorolt hatása.
A fejlesztések szempontjából azonban reményre adhat okot Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének C6.R2. számmal jelölt szárazföldi szélenergiát célzó befektetések megkönnyítése című tervhez fűzött indokolása, amely kimondja, hogy a reform célja a szélenergia-termelési kapacitás kialakítása Magyarországon a jelenlegi általános korlátozások megszüntetésével és olyan kijelölt célterületek létrehozásával, ahol ösztönzöttek a szélenergiára irányuló beruházások.
Ez azt jelentené, hogy a jelenlegi szabályozás mögötti indokok területi jelleggel kerülnének vizsgálatra és olyan úgynevezett „to go” zónák kialakítására lenne lehetőség, ahol a helyi szélviszonyok kedvezőek, a környezet-, és tájképvédelmi szempontok nem sérülnének, így a szélerőművek hozzájárulhatnának a villamosenergia-termeléshez, úgyhogy akár a naperőművek termelésének rendszeregyensúlybeli kilengéseit kompenzálják.
Modernizációra szorul az egész hazai hálózat
Mindemellett Magyarország energiastratégiájával összhangban, a tervezett nap- és szél energia-kapacitás hálózatra kapcsolása mind az átviteli, mind az elosztóhálózatok jelentős fejlesztését, korszerűsítését igényli országszerte.
Megfelelő hálózati hozzáférésre és hálózati kapacitásra van szükség, a szélenergiából származó további termelési kapacitások biztonságos integrálásához. A szűkös hálózati kapacitások kezelésén kívül a megjelenő új technológiák, digitalizációs fejlesztések és olyan további szabályozások is elősegíthetik szélenergiát célzó befektetéseket, mint a például az energiaközösségek vagy aggregátorok hazai villamosenergia-rendszerbe integrálásához szükséges gyakorlati szabályok megalkotása, illetve a cPPA szerződésekre vonatkozó kiszámítható gyakorlati ismeretek.
Tekintettel arra, hogy Magyarországon milyen kis mértékben járul hozzá a szélenergia villamosenergia-termeléshez, a piac és a befektetők kíváncsian várják a jövőbeli szabályozást.
Ahhoz, hogy a szárazföldi szélenergiát célzó befektetések Magyarországon is beindulhassanak, a jelenlegi szigorú szabályok feloldására lenne szükség, mely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervnek köszönhetően közelebb lehet, mint valaha.
Ez pedig koncepcionális fordulatot jelentene, ugyanis hazánkban megújuló energiát hasznosító erőművek közül jelenleg a naperőművek dominálnak, amelyeknél a szélturbináknak jóval kisebb a területigényük, valamint a szélerőművek jól ki tudnák egészíteni a naperőművek termelésének rendszeregyensúlybeli kilengéseit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!