A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében már 46 pályázati felhívást tett közzé az agrártárca, összesen 1502 milliárd forint forrással – közölte az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Nagy István a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének szövetkezeti napján, pénteken.
Az MTI azt írja, a rendezvényen a miniszter kiemelte: minden egyes dolgos kézre szükség van az agráriumban ahhoz, hogy a kihívásokkal szembe lehessen nézni, és megtaláljuk a megfelelő válaszokat az aszályra, vagy az állatbetegségekre. A gazdálkodóknak köszönhető az is, hogy a mindennapi kenyér nem kerül veszélybe. A kormány történelmi mértékű forrásokkal újítja meg a magyar mezőgazdaságot és az élelmiszeripart.
A KAP Stratégiai Tervben több mint 5651 milliárd forintot fordítunk az agráriumra. A kormány legutóbbi döntése alapján ennek az összegnek mintegy 55 százalékát teszi ki az agrár-vidékfejlesztés
– emelte ki a tárcavezető.
A miniszter kitért arra is, hogy eddig összesen mintegy 7000 támogatási kérelem érkezett be, több mint 1800 milliárd forint támogatási igénnyel. Átlagosan
mintegy háromszoros a túljelentkezés a beruházási pályázatokon.
Az állattartó telepek fejlesztésének támogatására, illetve a feldolgozó üzemek komplex megújítására például csaknem ötszörös volt a túljelentkezés. A számok egyértelműen mutatják az ágazatban lévő fejlesztési potenciált, azt, hogy az agrárium a jövő. A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar 21. századi újjászületésének időszakában vagyunk – vélte a miniszter a közlemény szerint.
Orbán Viktor: Nagy baj nincs, „éhen nem halunk”
A kormányfő szerint a klímaváltozás miatt az aszállyal foglalkozni kell, meg kell védeni az alföldi gazdákat. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat