A kazah kormányzat jelentős erőfeszítéseket tesz az állategészségügy javítása és az állattenyésztés kibocsátásának növelése érdekében. Ennek köszönhetően az UBM számításai szerint:
- az ország baromfiiparának takarmányigénye a mostani másfélszeresére, körülbelül évi 2,6 millió tonnára;
- sertésiparának takarmányszükséglete csaknem harmadával, évi 577 ezer tonnára;
- míg szarvasmarha ágazatának takarmány-felhasználása majd kétharmadával, évi 3,1 millió tonnára bővülhet 2029-re.
Így összességében az ipari takarmányigény Kazahsztánban várhatóan a jelenlegi – hazánkéval nagyjából megegyező, évi 4 millió tonnás – szint több mint másfélszeresére, hozzávetőlegesen évi 6,3 millió tonnára növekedhet öt éven belül.
Kazahsztánba megy a magyar takarmány
Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója úgy véli, az intenzív állattenyésztés elterjedésének köszönhetően mára Magyarország is a fejlett nyugat-európai országok technológiai szintjén áll az állattenyésztés és a takarmánygyártás területén.
A várhatóan mintegy 20 milliárd forintos beruházással szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a cégcsoportunk kutatás-fejlesztési tevékenységére épülő kiemelkedő ágazati know-how-ját, valamint a legfejlettebb technológiát elterjesszük Kazahsztánban is, elősegítve ezzel a térség állattenyésztésének és egész mezőgazdaságának további fejlődését
– fogalmazott a szakember. Fontos tudni, hogy Kazahsztán és Magyarország között 1996 óta van érvényben egy kölcsönös beruházásvédelmi megállapodás, és a két ország épp tíz éve kötött stratégiai partnerségi megállapodást a befektetési együttműködésük erősítése érdekében.
Ezeknek is köszönhetően a kazah nemzeti bank statisztikája szerint a magyar cégek 2005 óta 320 millió dollárt fektettek be Kazahsztánban.
A beruházást a tervek szerint az UBM saját tőkéből, magyar és kazah állami források, továbbá kockázati tőke bevonásával finanszírozza, és kazah leányvállalatokon keresztül hajtja majd végre.
Nagyra nőtt a UBM
Az 1996-ban alapított UBM Csoport hazánk piacvezető takarmánygyártója, és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedője. A mintegy 400 főt foglalkoztató cégcsoport Magyarországon, Szlovákiában és Romániában összesen 6 takarmánygyárat működtet, ám a Magyarországon, Olaszországban, Ausztriában, Romániában és Szerbiában működő kereskedelmi irodáival a Fekete-tengertől egészen Nyugat-Európáig lefedi a piacokat. Így nem csoda, hogy az export-árbevétel a cégcsoport teljes forgalmának 54,3 százalékáért, 57,25 milliárd forintért felelt a 2023/24-es üzleti év első hat hónapjában.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Itt van a szomszédban az ebola, rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak

Az influenszerek is fennakadhatnak az átláthatósági törvényen
