A mezőgazdaság olyan iparág, amely különösen ki van téve a szélsőséges időjárási körülményeknek. A közép- és kelet-európai régió nedves kontinentális éghajlata egyre inkább változik, hosszabb, forróbb és szárazabb nyarakkal, és rövidebb, kevésbé hideg telekkel. Ráadásul idén tavasszal azt is láthattuk, hogy a mi régiónkban is szélsőségesen változik az időjárás: egyik nap 20 °C feletti hőmérséklet volt jellemző, majd a következő napokban havazás és fagy. 

Ennek következtében a gazdák számos nehézséggel néznek szembe a megnövekedett átlaghőmérséklet, a szélsőséges időjárási körülmények, a csapadékhiány, az új kórokozók és kártevők miatt, amelyek megjelentek, vagy már áttelelnek a régióban. E kihívások kezelése, valamint az élelmiszerrendszer fenntarthatóságának és ellenálló képességének biztosítása érdekében a gazdáknak innovatív, hatékony és fenntartható mezőgazdasági technológiákra és megoldásokra van szükségük a régió mezőgazdasági termelékenységének biztosítása érdekében.

„Remek példát nyújtanak erre a biostimulátorok, amelyek közül néhány fokozza a növények ellenálló képességét és optimalizálja a növények fejlődését az olyan abiotikus stresszhatásokkal szemben, mint a szárazság, a hőség, a fagy, a jégeső és a vízborítás” – mondta az Economxnak a Corteva Agriscience közép- és kelet-európai kereskedelmi egységének vezetője.

A hibridekben a jövő

Andre Negreiros szerint a közép- és kelet-európai mezőgazdasági termelők jelentős szerepet játszanak a regionális és globális élelmiszerellátás fenntartásában, biztosítva, hogy a friss és tápláló élelmiszerek eljussanak a helyi és nemzetközi piacokra.

A régió mezőgazdasági termelését számos társadalmi és természeti tényező határozza meg, és a termelési tendenciák attól függenek, hogy ezek a tényezők milyen mértékben vannak jelen az egyes országokban. Összességében a térségben az elmúlt aszályos időszakok nem voltak kedvezőek a kukoricatermesztők hozamai szempontjából.

Ezért a gazdák érdeklődnek az öntözésbe és a vízfelhasználás szempontjából hatékonyabb hibridekbe történő befektetések iránt.

Egyes hibridek jól teljesítenek szélsőséges éghajlati viszonyok között is, segítve a gazdákat a magas terméshozamok fenntartásában. Például az Optimum® AQUAmax® minősítés kukoricában a termésstabilitást jelzi, és olyan hibridek kapják, amelyek nedves és száraz körülmények között is az átlagosnál többet termelnek. Az ilyen vetőmagok használatával a gazdálkodók minimalizálhatják a kedvezőtlen időjárási körülmények okozta kockázatot, és kiszámíthatóbbá tehetik a terméshozamokat.

Andre Negreiros, a Corteva Agriscience közép- és kelet-európai kereskedelmi egység vezetőjé
Andre Negreiros, a Corteva Agriscience közép- és kelet-európai kereskedelmi egység vezetője
Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

Mivel a napraforgó kevésbé vízigényes növény, a gazdák visszajelzései alapján a napraforgó vetésterületének növekedése várható, így például Magyarországon is, de pontosabb következtetéseket az idei vetési szezon után lehet levonni. Néhány gazdálkodó alternatív növénykultúrákban gondolkodik, mint például a szója vagy a csemegekukorica, és olyan fajtákat keres, amelyek stabil megélhetést biztosítanak számukra.

A világ növekvő népessége több élelmiszert igényel

„A gazdálkodók számára az egyik legnagyobb kihívás az, hogy ugyanakkora földterületen és ugyanannyi erőforrásból többet termeljenek, mivel a világ növekvő népessége egyre több élelmiszert igényel” – közölte Andre Negreiros. A természetes evolúció azonban nem képes lépést tartani az éghajlatváltozás és a szélsőséges időjárási viszonyok gyorsaságával és kiszámíthatatlanságával. Ezért olyan új megoldásokra van szükség, amelyek nemcsak a terméshozamot növelik, hanem a környezetet is védik, és javítják az emberek táplálkozásának színvonalát és életminőségét.

Jó példa erre a biológiai termékek megjelenése, amelyek természet ihlette megbízható megoldásokat nyújtanak a gazdáknak, hogy a gazdaságok egészségesek, termelékenyek és jövedelmezőek maradjanak.

2035-re a biológiai termékek a teljes növényvédelmi piac mintegy 25 százalékát fogják képviselni globális szinten. Ez a szegmens a jelenlegi 9 milliárd dollárról várhatóan 25 milliárd dollárra nő.

A vállalat regionális vezetője szerint ezek a termékek nem fogják helyettesíteni a szintetikus vegyi anyagokat, amelyek továbbra is fontos eszközök maradnak a növénytermesztésben, de fontos kiegészítői lesznek a fenntartható termelésnek.

Fókuszban a technológia

Andre Negreiros azt is elmondta, hogy egy másik innovatív eszköz lehet az új technológiák alkalmazása a növénytermesztésben, például az új génszerkesztési technikák (NGT-k). Ezzel a technológiával a tudósok azonosítani tudják a növények hasznos tulajdonságait, és felgyorsíthatják a nemesítési folyamatot azáltal, hogy szelektíven nemesítenek olyan tulajdonságokkal rendelkező fajtákat, mint a szárazságtűrés, a kártevőkkel szembeni ellenállás vagy a jobb terméshozam, anélkül, hogy más fajokból származó géneket kellene beilleszteni. Ez a technológia felgyorsítja a növényekben már zajló természetes folyamatokat.

Csak a mezőgazdasági technológiai megoldások folyamatos és következetes innovációja – például:

  • a növények alkalmazkodóképességének növelése vetőmagnemesítéssel;
  • vagy a növényvédő szerek hatékonyságának javítása;
  • új hatóanyagok folyamatos kutatása és piaci bevezetése;
  • az öntözőrendszerek fejlesztése;
  • a biológiai termékek integrálása;
  • vagy a potenciálisan változást hozó technológiák megértése és alkalmazása

– adhat választ a jelen és a jövő mezőgazdasági kihívásaira.

A társadalom is igényli a fenntartható működést

A fenntarthatóság az innováció egyik legfontosabb mozgatórugója, és az egész mezőgazdasági ágazatnak fel kell ismernie ennek fontosságát. A gazdálkodók nem tudnak hatékonyan termelni a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok figyelembevétele nélkül. A társadalom részéről is egyre nagyobb igény mutatkozik a fenntartható eszközökkel előállított egészséges élelmiszer-alapanyagok iránt, ami szintén hozzájárul a fenntartható gazdálkodási gyakorlatok alkalmazásához – hangsúlyozta a Corteva közép- és kelet-európai kereskedelmi egységének vezetője.

Andre Negreiros, a Corteva Agriscience közép- és kelet-európai kereskedelmi egység vezetője
Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

Elmondta továbbá, hogy az előremutató, innovatív gazdálkodók is érzik a természeti erőforrások megőrzésének fontosságát, hiszen fontos számukra, hogy az általuk művelt földterület minél tovább termőképes és egészséges maradjon, hiszen ez biztosítja megélhetésüket a jövőben.

Minden a növények egészségével kezdődik

A Corteva termékfejlesztésének középpontjában továbbra is az innováció és a fenntarthatóság áll.

A vállalat 2025 és 2027 között a globális értékesítés 8 százalékát fekteti kutatás-fejlesztésbe, hogy innovatív megoldásokat kínáljon a gazdálkodóknak a hatékonyságuk javítására és a nagyobb termelésre, a jövedelmezőség fenntartása mellett

– mondta Andre Negreiros. A vetőmagok terén a vállalat olyan fejlesztéseken dolgozik, amelyek révén a növények jobban alkalmazkodnak az éghajlatváltozás kihívásaihoz és stressztűrőbbek lesznek. A növényvédelem területén a vállalat a gyomnövények, kártevők és betegségek elleni fenntartható védekezésre, valamint a növények egészségének megőrzését szolgáló innovációkra összpontosít.

A vállalat regionális vezetője azt is elmondta: a Corteva emellett innovációkat kínál a közép- és kelet-európai gazdáknak, többek között egy olyan terméket, amely optimalizálja a tápanyag-hatékonyságot azáltal, hogy a levegőből származó nitrogént köti meg, alakítja ammóniává és teszi elérhetővé a növények számára.

A termék hatóanyaga, a Methylobacterium symbioticum SB23 egy olyan baktérium, amely rendkívül hatékonyan látja el nitrogénnel a növényeket, amelyek általában nagy mennyiségű nitrogént használnak fel a termésképzés során. A gazdálkodók a termékkel növelhetik a nitrogénfelhasználás hatékonyságát a különböző nitrogénforrások figyelembevételével.

Ezek a biológiai megoldások a természetből merítenek, és segítenek a gazdaságoknak egészségesek, termelékenyek és nyereségesek maradni.