Májusban a harmadik egymást követő hónapban nőttek a globális élelmiszerárak havi összevetésben.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének a globális terményárakat követő mutatója, a FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.
Az előző hónaphoz képest:
- A húsfélék árszabása 0,2 százalékkal csökkent, elsősorban a baromfifélék és a marhahús árzuhanásának következtében.
- A dráguló búzaexport miatt 6,3 százalékkal nőtt a gabonafélék árindexe.
- Az összes rizsfajtát lefedő alindex 1,3 százalékkal emelkedett.
- A nyugat-európai tejtermelés bezuhanása körüli aggodalmak következtében 1,8 százalékkal erősödött a FAO tejtermék árindexe.
- A növényi olajok árindexe 2,4 százalékkal csökkent.
- A cukor árindex pedig 7,5 százalékkal zsugorodott.
Összességében áprilisról májusra 0,9 százalékkal emelkedett az élelmiszer-alapanyagok nemzetközi árváltozását követő mutató – írja a Piac & Profit.
Azonban így is 3,4 százalékkal marad el az egy évvel és 24,9 százalékkal a két évvel ezelőtti rekordértékétől.
A 2024/2025-ös szezon
A FAO megjelentette a 2024/2025-ös szezonra vonatkozó első előrejelzését:
e szerint a világ gabonatermelése elérheti a 2023/2024-es rekordértékkel megegyező 2846 millió tonnát.
A globális kukorica- és búzatermelésnek a csökkenése, míg az árpa, rizs és cirok kibocsátásának az emelkedése várható. A gabonakészletek esetében 1,5 százalékos bővülésre, vagyis a rekordot jelentő 897 millió tonnányi termésre számítanak.
Mindemellett az ENSZ szakosított szervezetének előrejelzése szerint a kukorica szűkülő kereskedelme miatt éves szinten 1,3 százalékkal fog zsugorodni a globális gabonakereskedelem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok