A kormány lehetőséget teremt arra, hogy a Bérgarancia Alapból is részesülhessenek anyagi támogatásban a ragadós száj- és körömfájás betegséggel sújtott gazdálkodók – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton az Agrárminisztérium által eljuttatott közleményben.
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírusának megjelenése az állatállományokban súlyos gazdasági következményekkel jár.
Ebben a helyzetben a kormány segítséget nyújt a gazdálkodóknak, a termelési kiesés miatti terheik megkönnyítése és az állattartó telepeken dolgozók munkahelyeinek megőrzése érdekében is.
A fertőzés által érintett agrárvállalkozások a Bérgarancia Alapból is részesülhetnek forrásban a veszteségeik mérséklése céljából.
Ez a lehetőség hozzájárul ahhoz, hogy a fertőzéssel érintett telepeken az állatok felszámolását és a szükséges fertőtlenítési feladatok elvégzését követően minél előbb újraindulhasson a gazdálkodás.
Nagy István kitért arra is, hogy a már felszámolt kisbajcsi gazdaságban a kártalanítási eljárás keretében a kárbecslés folyamatban van.
Az állami kártalanítási rendszer a bejelentett megbetegedések okán a gazdaságokat ért károkat jelentős mértékben fedezi az agrárkárenyhítési alapból.
A fertőzés felszámolásával kapcsolatos költségeket – így az állatok leölését, az állati tetemek ártalmatlanítását, a szükséges berendezések és eszközök beszerzését, a fertőzött anyagok megsemmisítését és a fertőtlenítést – a magyar költségvetés biztosítja.
A tárcavezető kiemelte, hogy a kormány minden humán- és anyagi erőforrást biztosít a vírus megállításához, ugyanakkor az állattartók együttműködése is szükséges: a hatósági előírásokat be kell tartani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége