BUX 144212.73 -0,38 %
OTP 45940 -0,99 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Elég volna a legokosabb mesterséges intelligenciát szabályozni?

Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója szerint lehetséges, hogy rosszul sikerül szabályozni a mesterséges intelligenciát, de nem kell tőle félni.

2023. szeptember 25. hétfő, 13:45

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Számos ország tervezi a mesterséges intelligencia szabályozását, Nagy-Britannia pedig novemberben globális mesterséges intelligencia biztonsági csúcstalálkozót rendez, amelynek középpontjában a határterületet jelentő technológia által jelentett kockázatok megértése, valamint a nemzeti és nemzetközi keretek támogatásának lehetőségei állnak – írja a Reuters.

Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója tajpeji látogatása során azt mondta, előfordulhat, hogy a kormányzatok túlszabályozzák az MI-rendszereket, habár emiatt nem aggódik annyira. Tart ugyanakkor az alulszabályozottságtól is.

A mi iparágunkban az emberek sokat szidják a szabályozást. Mi szabályozásra szólítunk fel, de csak a legerősebb rendszerek esetében

 – mondta Altman. Leszögezte, azok a modellek érdemelnének szabályozást, melyek „olyan intelligensek, mint az emberi civilizáció″.

Az Economx által rendezett AI-konferencián számos szakértő járta körbe a mesterséges intelligenciával kapcsolatos dilemmákat. Arról is szó volt többek között, hogyan veheti el nem csak a fizikai, de a szellemi munkák egy részét a technológia, de az is felmerült, hogy mire a legtöbben észrevennék a technológia veszélyeit, addigra már túl késő lesz.

Az ügyfélszolgálatosok helyére tolakodik a mesterséges intelligencia
Az AI térnyerése szinte minden ágazatban egyértelmű, Magyarországon leginkább a nemzetközi óriások hazai leányvállalatai kezdtek el az ilyen alapú szolgáltatásokat beépíteni a mindennapi működésükbe, elsődlegesen ügyfélszolgálati területen - közölte a DLA Piper a globális kutatását ismertetve.
Bővebben--->
Zádori Bence
Zádori Bence
Szerkesztő
Újságírói tanulmányait 2018-ban végezte el a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén. Első munkáit még kulturális újságíróként, a ContexUs hasábjain írta, később a szegedi egyetem sajtóosztályán szerkesztette az egyetemi magazint, gyakornokként. 2021 tavaszától egészen 2023-ig Szeged helyi ügyeivel foglalkozott, többek között a helyei egyetemi és kulturális közösségekkel, a tudományos élettel, emellett pedig a városi közgyűlés egyik tudósítója volt. 2023 júliusában csatlakozott az Economx csapatához, mely akkor még Napi.hu-ként volt ismert. Főként a mesterséges intelligencia, a technológiaipar, a turizmus és a belpolitika témájában ír. Hobbija a hátizsákos utazás és a filozófia.

Ez is érdekelhet