A producert New Yorkban vádolták meg két rendbeli szexuális zaklatással, de összesen több mint 80 nő vallotta be a nyilvánosság előtt, hogy Weinstein zaklatta, molesztálta őket, vagy visszaélt a hatalmi helyzetével.
A New York Times szerint szimbolikus üzenete lehet a megállapodásnak, hiszen ez a két ügy az, ami miatt Weinstein a bíróság előtt bűnhődhet - írta a portál.
A mostani megállapodás alapján 30 millió dollárt kapnának az áldozatok, Weinstein hitelezői, illetve egykori cégének alkalmazottjai. A maradék 14 millió a jogi költségekre menne.
Harvey Weinstein volt Hollywod egyik legnagyobb hatású producere. A szexuális zaklatási ügyei 2017-ben láttak először napvilágot, a vádak indították el világszerte a Metoo-mozgalmat is. Weinstein bátyjával közös cége, a Weinstein Company 2018-ban csődöt jelentett. A társaság 2018. március 20-án kért csődeljárást, mert kihátrált a Maria Contreras-Sweet és Ron Burkle vezette befektetőcsoport a vállalkozás megvásárlásából, mivel kiderült, hogy a korábban ismert 225 millió dolláros adósságán kívül - amelyet a vevők átvállaltak volna - a produkciós cég további több tízmillió dolláros adósságot halmozott fel.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Szorít az idő: csak pár napig válthatja be a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, ha így járt
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat