A szolgáltató tájékoztatása szerint kikerülnek a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerből (NMFR) a helyközi közlekedési jegyek, azaz a teljes áru jegy, az 50 százalékos menetjegy, valamint a kiegészítő menetjegy.
Ez azt jelenti, hogy augusztus 10-től kezdve a Simple és a Simple Classic rendszerén keresztül a fent felsorolt tételek a továbbiakban nem lesznek megvásárolhatók.
A már megvásárolt díjtermékek érvényességi időn, azaz 30 napon belül felhasználhatók vagy igény esetén visszaválthatók.
A Simple hozzáteszi ugyanakkor, hogy a Volánbusz helyi jegyei és bérletei, az NMFR rendszerén keresztül elérhető egyéb helyi közlekedési szolgáltatók jegyei és bérletei, a BKK díjtermékei, valamint az Országbérlet és a Pest vármegyebérlet továbbra is megvásárolhatók lesznek a Simple alkalmazásban.
A döntés mögött vélhetően az áll, hogy a Volánbusz a héten megszüntette a kiegészítő jegyeket a távolsági helyközi buszok fedélzetén és egységes, de továbbra is opcionális helyjegyet tett elérhetővé, amelyek a MÁV applikációján keresztül is megvásárolhatók.
Összehangolják a MÁV és a Volánbusz menetrendjét
Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál – közölte a társaság.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott