Az amerikai elnök közölte, hogy a pontos számok ugyan nem ismertek, de súlyos emberveszteségek vannak. Joe Biden Washingtonban a Szövetségi Válságkezelő Központban közölte, hogy amint az időjárás lehetővé teszi Floridába utazik, ahol találkozik DeSantis kormányzóval. Az elnök csütörtökön Florida állam érintett megyéiben súlyos katasztrófahelyzetet hirdetett, ami megkönnyíti a szövetségi támogatások folyósítását a mentési és helyreállítási munkákra - írja az MTI.
Ron DeSantis Florida kormányzója az állam délnyugati, katasztrófa sújtotta részébe utazott, ahol elmondta, hogy folyamatosan munka következik "7 napon át, 24 órában dolgozunk". Közölte, hogy már 700 ezer otthonban újra van áramszolgáltatás az érintett 2,5 millióból. Az azonnali mentési munkákra 2 millió dollárt biztosítanak. A kormányzó csütörtökön korábban arról beszélt, hogy a hurrikán következményeinek felszámolása, az újjáépítés évekig eltarthat.
A floridai válságkezelési központ közlése szerint a mentés-kutatási munkák szempontjából a következő 3 nap kritikus lesz. A vihar elvonulása után az államba visszatért a hőség, ami nehezíti a mentést.
A pusztítás óriási
A legsúlyosabb károkat Fort Myers kikötővárosban okozta a hurrikán, amelynek tengerparti részét szinte teljesen letarolták a több méter magas hullámok és a széllökések. A város polgármestere, Kevin Anderson egy telefonon adott interjúban közölte, hogy a település még csak hasonlót sem tapasztalt meg, a pusztítás óriási, az emberek a kötelező kitelepítési rendelet után még nem térhetnek vissza lakóhelyükre, hogy felmérjék, mi maradt otthonukból. Hozzátette ugyanakkor, hogy Florida lakói nagyon "ellenálló" emberek.
Az állam hurrikán-sújtotta részén a beszámolók szerint több ezer ember vesztette el lakóhelyét, a Nemzeti Gárda egységei és helyi szakemberek dolgoznak a vízzel elöntött, illetve szélviharral érintett településeken, kutatnak a romok között.
Az Egyesült Államok 26 állama küldött segítséget, Tennessee állam kormányzója saját hatáskörben hozott rendeletet adott ki a segítségnyújtásról.
Pénteken érheti el Észak-Karolinát
Az Ian hurrikán szerdán helyi idő szerint délután 3 órakor érte el Florida délnyugati partját 4-es erősségű hurrikánként, óránként 250 kilométeres sebességű széllökésekkel. Ez volt minden idők negyedik legerősebb hurrikánja, amely elérte Floridát. A vihar csütörtök reggelre északkeleti irányban vonult végig Floridán, miközben trópusi viharrá szelídült, ugyanakkor a vihart kísérő özönvízszerű esők árvizeket okoztak. A várakozások szerint a vihar pénteken újra hurrikánná erősödik, és 1-es fokozatú hurrikánként érheti el Észak-Karolina állam partjait - írja az MTI.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót