A pályázat eredményeként a Telekom 46 járásban építhet ki nagysebességű, másodpercenként legalább 30 megabites (Mbpt) vezetékes hálózatot.
A tájékoztatás szerint a pályázat összesen 42,4 milliárd forint európai uniós forrásra szólt. A Magyar Telekom és konszolidált leányvállalatai 34,8 milliárd forint támogatásra pályáztak (részben konzorciumban), és 12,2 milliárd forintot nyertek el.
Ebből az összegből, és a hozzá kapcsolódó saját forrásból nagyjából 111 ezer új háztartásban válhat elérhetővé a nagysebességű vezetékes hálózat. Ezek a háztartások olyan területeken fekszenek, ahol eddig még egyik szolgáltató sem volt jelen vezetékes internet szolgáltatással, vagy nem biztosított legalább 30 Mbps sebességű vezetékes internet elérhetőséget.
A közleményben emlékeztetnek, hogy a Telekom 2015-ben országszerte 464 ezer háztartásban tette elérhetővé saját költségén a legalább 30 Mbps sebességű internet hozzáférést. Idén önerőből további 500 ezer háztartást kíván elérni, amelyből augusztus végéig 436 ezer háztartás lefedése valósult meg. Így már több mint 2,6 millió háztartásban elérhető a nagysebességű, szélessávú internet a Telekom hálózatán.
Legolvasottabb
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Veszélyben a Revolut és a sárga csekk? Tömegek szoktak rá a magyar bankok ingyenes megoldására
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Elszabadulhat a pokol: Irán egy semleges országot bombázott, újabb ország csatlakozhat a háborúhoz
Rejtélyes kutakat fúrnak Magyarországon, ez lehet a titkos zöld fegyverünk
Meglépte Irán, amitől mindenki rettegett: brutálisan elszabadulhat az olaj ára, beláthatatlanok a következmények
Háromarcú válság közelít felénk, a szembenézés elkerülhetetlen