Többségi, hatvan százalékos tulajdont szerzett a Gloster a pécsi székhelyű Lanoga Kft.-ben, ezzel Szeged és Kecskemét mellett egy harmadik vidéki irodája is lesz az egyik legdinamikusabban fejlődő hazai IT-cégnek.
A mostani akvizíció, a kilencedik az elmúlt három évben. Ez a fúzió fontos szerepet játszik a Gloster nemzetközi, DAH régióban történő terjeszkedési terveiben: a pécsi iroda jelenlegi tevékenysége mellett a nemzetközi szoftverfejlesztést is támogatja majd, amelynek érdekében elsősorban szoftverfejlesztési területről várhatóan 50 szakember csatlakozik majd a pécsi irodához.
A Lanoga Kft.-t 2009-ben alapították saját fejlesztésű szoftverekkel támogatja a hazai magánegészségügy szereplőit.
Nagyon sűrű az év vége, az előző héten vásároltuk fel a müncheni székhelyű G-plus Consulting GmbH-t, amivel a VW és az Audi közvetlen beszállítói lettünk – mondta Szekeres Viktor, a Gloster igazgatóságának elnöke a tranzakció kapcsán.
Az akvizíció után a cég Gloster-Lanoga Kft. néven folytatja tovább tevékenységét, a cég ügyvezetője változatlanul Fischer Norbert lesz, aki egyben a Gloster pécsi fejlesztőközpontjának vezetője lesz, emellett a cégcsoport innovációs igazgatói pozícióját fogja betölteni. Mint írták, három év alatt 50 fejlesztővel bővítik majd a csapatot.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló