Tizenkét utas volt a hajón, nem sérült meg senki - mondta Kolozsi Péter. A mentésnél a BKV-hajó mellé álltak tűzoltóhajóval, hogy arra szállhassanak át az utasok, majd egy közeli stéghez vitték őket, ahol kiszálltak.
A balesettel kapcsolatban BKV Zrt. az MTI-vel azt közölte, hogy a D12-es járat alvállalkozói tulajdonban lévő "Szentendre" hajójának irányváltója elromlott, a hajó orra a Kossuth téri kikötő melletti, a Duna alacsony vízállása miatt kiálló kövekre "dobódott".
Kapcsolódó
Az utasok nem voltak veszélyben. Az eset után a cserehajó azonnal elindult, és elvitte az utasokat. A járatok azóta menetrend szerint közlekednek, a meghibásodott hajót pedig javításra elszállították - olvasható a közlekedési társaság közleményében. (Nyaralóhajókat vesz a Mahart - ezt a cikket olvasta?)
A kép illusztráció, forrás: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon