Zolnai György 2011 júliusa óta áll a bankcsoport élén. A szakember mintegy 30 éves, széleskörű nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a banki-pénzügyi szektorban, karrierje során számos felső vezetői pozíciót töltött be nemzetközi vállalatoknál itthon és a régióban. A bankhoz 2011-ben a GE Money oroszországi bankja éléről érkezett.
Zolnai 2015 és 2016 során sikeresen vezette át a bankot a tulajdonosváltás folyamatán - olvasható a mai közleményben.
A vezérigazgató személyes karrier céljait követve távozik a banktól, utódlásáról a közeljövőben születik döntés.
Határozottan optimista vagyok a BB jövőjét illetően: a portfólió tiszta, a bank növekedési pályán van, a szakembergárdája a piacon kiemelkedő, és minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy hosszú távon is egyike legyen a piac meghatározó univerzális bankjainak. Meg vagyok arról győződve, hogy a bank sikeresen halad majd stratégiája megvalósításában, és a jövőben is legalább olyan eredményes lesz, mint eddig - mondta a leköszönő vezérigazgató.
A BB az állami tulajdonlás elmúlt másfél éve alatt rendkívül sikeres volt. A bank teljesítménye 2016-ban kiváló, és a 2017-es üzleti terv is jó alapot ad a további növekedéshez. Bízom abban, hogy köszönhetően a vezetőknek, valamint a tehetséges és motivált munkatársi gárdának a bank a vezérigazgató váltást követően is ezen az úton halad előre. Ebben hiszek, és ehhez személyesen is minden segítséget meg fogok adni - mondta el a tulajdonos képviseletében Bártfai-Mager Andrea kormánybiztos.
Legolvasottabb
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Elindult egy új segélyhívó Magyarországon, ezt kell tárcsáznia hozzá
Épül a megfigyelő állam? A Belügyminisztérium szerint a magyarokat nem zavarja
A volatilitás pszichológiája: hogyan ver át a saját agyunk befektetőként?
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Orbán Viktor: Erre csak Magyarország volt képes egész Európában