A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Appeninn Nyrt. (IFRS szerinti, konszolidált adatok szerinti) ingatlanbérbeadásból származó bevétele 2017 első félévében 21 százalékkal 2,6 millió euróra nőtt. A kedvező folyamatok mellett az ingatlanbefektetési társaság adózott eredménye 37 ezer eurós veszteséget mutat, mivel az ingatlanok értékelése során az óvatosság elve miatt 1 millió eurós leértékelésből származó veszteséget számolt el a társaság a félév végén.
A lépésre azért volt szükség, mert az egyik irodaház kiemelt bérlőjének a 2008-ban kirobbant válság előtt megkötött bérleti szerződése lejárt, és annak pótlása már csak alacsonyabb bérleti díj mellett történik, így átmenetileg csökken az ingatlan árbevétel-termelő képessége.
Kapcsolódó
Székely Gábor, az Appeninn Nyrt. operatív igazgatója összességében elégedett a csoport első féléves eredményével, melyből már jól láthatóak a 2016-2017-ben vásárolt ingatlanok pozitív hatásai. Az idén vásárolt ingatlanok forgalmi és befektetési értékelési eredményén a vállalat menedzsmentje még dolgozik, az eredmények számottevően nem érzékelhetőek az első hathavi adatokban. Az Appeninn továbbra is keresi az újabb kedvező árazású befektetési célú ingatlanok vásárlásának lehetőségét.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin