A lap keddi számában elmondta, hogy a munkavállalói érdekképviselet 12 százalékos bérfejlesztést kíván elérni, ám az ágazat munkaadói arra hivatkoznak, hogy már a megemelt minimálbér és a garantált bérminimum kigazdálkodása is nagy nehézséget jelent, nemhogy az ennél nagyobb összeget keresők fizetésének emelése. A húsipari cégek zöme 1-3 százalékos nyereségkulcsot ér el.
A HDSZ elnöke szerint a kereskedelmi áruházláncok hallani sem akarnak arról, hogy a termékekért többet fizessenek, a húsipari munkáltatók szerint pedig már a termelékenységet és az eredményességet veszélyeztetné, ha ebben a helyzetben számottevő béremelés valósulna meg. Jelezte, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez fordulnak, hogy a kormány gyakoroljon nyomást a multik árpolitikájára.
Kapcsolódó
Ráadásul az áruházláncok elszipkázzák a munkaerőt a húsiparból, amely eleve munkaerőhiánnyal küszködik. Szakértői becslések szerint kétezer ember is hiányozhat az ágazatból, ami a munkavállalók mintegy 20 százaléka - húzta alá a szakszervezet vezetője. (Országos sztrájk jöhet az egészségügyben)
Képünk forrása: Stocksnap
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat