Idén az év első 9 hónapjában 20 százalékot meghaladó volt a fluktuáció a Magyar Posta dolgozói körében - mondta Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke a HR Portálnak.
A szakszervezet által a szaklap rendelkezésére bocsátott adatok szerint a posta dolgozói létszáma az I-IX. havi adatok alapján 28 458 statisztikai fő volt, amiből vélhető, hogy ilyen fluktuáció esetén várhatóan több, mint 6000 ember mozog a Magyar Posta rendszerében ebben az évben.
"Sem javulás, sem romlás nem tapasztalható a mutató tekintetében a tavalyi évhez képest" - tette hozzá a Magyar Postánál egyedüli, reprezentatív szakszervezetének vezetője. A Postás Szakszervezet tapasztalatai szerint a munkáltató a munkaerő toborzás számos elemével próbálkozik csökkenteni a dolgozók elvándorlását, látnak kezdeményezéseket a megtartás érdekében is, de szerintük ebben még van hova fejlődni. "Meglátásunk szerint a lojális, szakmai tapasztalattal bíró munkatársak elismerésével és a munkateher csökkentésével kellene még ösztönözni a megtartást" - mondta Tóth Zsuzsanna.
A posta kiemelt logisztikai csomagkézbesítőket és kiemelt gépjárműkezelőket keres 370 ezer, illetve 450 ezer forint bruttó bérért plusz juttatásokkal. "Ez a két fizetés magasnak minősíthető a társaságnál hasonló pozíciókat tekintve, így bérfeszültséget jelent, de persze két jól fizető állás önmagában nem érinti a teljes, mintegy 800 munkakörben dolgozó 28 ezres postás munkaerőt, viszont rámutat egy lényeges problémára. Arra, hogy jelenleg csupán 305 400 forint a postai dolgozók bruttó átlagbére havonta, ha az egyéb juttatásokat nem számoljuk" - mondta a Postás Szakszervezet elnöke.
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Csalókat csalt csapdába a nyugdíjas férfi
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Tabudöntés jöhet az EU-ban: megszavazhatják az orosz vagyon felhasználását
Nagy dobással érkezett az OTP, sokan örülhetnek
Kanóczky Máté: Nem vertük nagydobra, hogy magyar cég vagyunk
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött
Összeomlás szélén egy kulcságazat: 63 ezer munkahely forog kockán