Nem számítanak sem jogi, sem technikai nehézségekre a Budapest-Kelebia vonal átépítése során. Még idén kiválasztják majd a tervező-kivitelező konzorciumot, 2020-ban pedig megkezdődhet a munka a 150-es vonalon. Így 2023-ban óránként 160 kilométeres sebességgel száguldhatunk az expressz kupéjában Belgrád felé - mondta Pafféri Zoltán, a KMV vezérigazgatója.
A cég 2017. novemberben hirdetménnyel tett közzé kétszakaszos, tárgyalásos beszerzési eljárást az uniós értesítőben, és január 19-én le is járt a részvételre jelentkezési határidő. A harminckét érdeklődőből végül két kivitelező, a CRE konzorcium és a Strabag-CCCC 2018 konzorcium adott be részvételi jelentkezést. A részvételi szakasz március-áprilisra zárul le, és nyár végére lehet eredmény.
Kapcsolódó
Várhatóan szintén ebben az időszakban véglegesíti szerződést a magyar és a kínai kormány a hitel folyósításáról. A nemzetközi szerződés értelmében a beruházás költségeinek nyolcvanöt százalékát a Kínai Exim Bank nyújtja hitel formájában, a fennmaradó tizenöt százalék pedig a hazai önrész.
Az első kapavágások 2020-ban történhetnek meg, innentől számítva 2,5, illetve három évre van szükség a kivitelezésre a 152 kilométer hosszú magyarországi szakaszon.
A korábbi hírek szerint a korábban becsült 470 és 550 milliárd forint után már 750 milliárdba kerülhet a felújítás.
Szerbiában már megkezdődött a kivitelezés. Arra a kérdésre, hogy nincs-e késésben a Budapest-Belgrád vasút hazai pályája, Pafféri azt mondta: az elmaradás csak látszólagos. A szerb fél három szakaszra osztotta a kivitelezést, van, ahol jelképesen valóban megkezdték a kivitelezést, de a másik két részen még az előkészítés zajlik. A tervek szerint a szerb oldalon is 2023-ra készülnek el a munkálatokkal.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba