Az élelmiszer-pazarlás csökkentésére létrehozott magyar fejlesztésű internetes platformot vezetett be a romániai piacra két fiatal kolozsvári vállalkozó - írta a Maszol.
Tankó Attila és Rareș Hărșan 2021 júliusában indította útjára a Munch szolgáltatásait Kolozsváron, majd augusztusban Marosvásárhelyen is. A Munch egy portál, ami olyan vendéglátóipari egységek és élelmiszert forgalmazó boltok ajánlatait gyűjti egybe, melyek a nyitva tartás végéhez közeledve, lejáró szavatosságú termékeiket kedvezményes áron kínálják a vásárlóknak
„A célunk az élelmiszer pazarlás csökkentése. Mostanáig körülbelül háromezer Munch-csomagot sikerült eladni, tehát háromezer rendelésünk volt. Egy csomagban több termék is lehet” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Tankó Attila. A Munch jelenleg 40 étteremmel, pékséggel és bolttal működik együtt. Ezek az eredeti árnál 30-40 százalékkal olcsóbban kínálják lejárófélben levő termékeiket.
A Munchot négy magyarországi vállalkozó – Perepelica Kirill, Wettstein Albert, Zwecker Bence, Zsoldos Botond - fejlesztette ki. Jelenleg csak Magyarországon és Romániában működik, de a közeljövőben bevezetik Szlovákiába is. A Munch hazai működtetőinek nagy tervei vannak: az év végéig szeretnének egymillió csomagot értékesíteni.Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye