A tőkepiaci törvénynek és a zágrábi tőzsde szabályzatának megfelelően a Janaf hivatalos közleményben arról tájékoztatott, hogy 2,1 tonna kőolaj szállításáról szóló megállapodást kötött a MOL-lal, ami 2025. december 31-ig érvényes. Emellett egy 2027. december 31-ig szóló megállapodás is született az Omisalj terminálon és a Sisak terminálon történő olajtárolásról.
A közlemény megjelenését követően a magyar olajtársaság is megerősítette közleményében, hogy a MOL és a Slovnaft egy évre szóló kőolajszállítási szerződést kötött az Adria-vezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaffal.
Ugyanakkor válaszukban elszögezték, sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy csak egy évre és az európai szállítási díjaknál lényegesen magasabb árakon sikerült megállapodni.
A MOL-csoport véleménye szerint egy több éves megállapodás jobban támogatta volna a régió kiszámítható ellátásbiztonságát, a szerződésben lefektetett magas szállítási díjak pedig biztos nem segítenek abban, hogy az energiaárakat féken tartsák – áll a közleményben.
A vállalatcsoport egyúttal hozzáteszi, hogy nagyon várják a JANAF azon régóta bejelentett fejlesztéséit, amelyek lehetővé tennék, hogy a vezeték horvátországi szakaszán is stabilan, az év minden napján, nagy mennyiségben lehessen terméket szállítani.
Meglátásuk szerint a tengertől elzárt Csehország, Szlovákia és Magyarország kiszolgáltatottságán csak úgy lehet javítani, ha minden szállítási opció életben marad. Ennek tudatában pedig nem volt más választásuk azon kívül, hogy a szerződést aláírják.
A magas szállítási költségek miatt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója korábban már élesen bírálta a horvát vállalatot. Mint ahogy 2024 elején fogalmazott, a horvát partnerek szerinte „egyszerűen visszaélnek a kiszolgáltatott helyzetünkkel, és ezzel nemcsak Magyarországnak, hanem Szlovákiának és Csehországnak is megnehezítik a helyzetét”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást