Minden eddiginél erősebben zárja az évet a Mol: 2025 abszolút rekordot hozott a Fresh Corner két vezető terméke, a kávé és a hot-dog tekintetében. A régióban 66 millió csésze kávé fogyott, Magyarországon pedig 12,4 millió – ilyen magas számot még soha nem ért el a vállalat egyetlen korábbi évben. A hot-dogok is rekordot döntöttek: 45,5 millió darab régiós, valamint 11,5 milliós hazai eladással újabb mérföldkő született – derül ki a társaság közleményéből.
A növekedés jelentősége jól érzékelhető: a tavalyi, már akkor is kiemelkedő 65 millió kávé- és 43 millió hot-dog eladás után 2025-ben minden fronton tovább erősödött a fogyasztás.
Ezek az eredmények nemcsak a vásárlók bizalmát tükrözik, hanem azt is jelzik, hogy jó úton járunk: a Mol stratégiája működik, és továbbra is az utazók igényeire építünk. A vendégeinkkel közösen tettük emlékezetessé ezt a jubileumi évet
– mondta Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztói szolgáltatások ügyvezető igazgatója.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga